Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010 november 27-28, Szlovákia

2010.12.30

Péntek délután... Zsolt ír egy emailt, hogy megérkezett. Én még lázasan dolgozom, befejezek ezt-azt.
Aztán csörög a telefon... Jövök már, gép kikapcs, még egyéb mellékutak, aztán rohanás. Mosolyogva intek a portásnak: "Kellemes hétvégét!" és tudom, az enyém már most kezdődik. Ezúttal Szlovákia felé vesszük utunkat és előtte még Hatvan környékén geoládázunk némit. Sötétben keresgélünk hárman. Pas, Zsolt és én. Egyre hűvösebb az idő. Aztán vissza a kocsiba, indulunk tovább...
Egyszercsak némi csendet félbeszakítva megszólal Zsolt: Te Gabi (az én vagyok), és a Rozi (ő meg Viki) cucca? Én döbbenten ülök. Nem válaszolok. Nem azért, mintha nem tudnám a választ,- már hogyne tudnám: Michelin portáján csücsül és arra vár, hogy betegyem a Rangerbe... Azért hallgatok, mert megint megcsináltam. Megint teljesen lazán elfelejtettem valami nagyon fontosat...
Upsz.. Prúszer (ahogy a hétvégén jópárszor hallhattuk még a Szlovák barlangász-kollégák meséiben).
Telefon (még jó, hogy felírtam Babi számát egy cetlire, mert az én telefonom a Ricsinél, Pasé lemerült, Zsoltnak meg, mint új adrenalinos még senkié nem volt meg). Aztán telefon a Pestről éppen akkor induló Csabi-mobilnak... Fent hagytuk a beget.. A többiek jól előadott poénnak gondolták. Mintha tudnék hazudni és az ilyen próbálkozásaim nem fulladnának elfojtott röhögésbe. 
Aztán telefon a Michelinbe... Ha más megy érte, oda adják? Portás is megszivat, azt mondja: Tudja mit? Majd hétfőn... (némi hatásszünet, bennem a szar is megáll) leadja a bilétát... Kő zuhan...
Aztán tovább autózunk Salgótarján felé, még útba ejtünk egy ládát, közben én finoman szégyellem magam.
Aztán irány most már együtt Rimaszombat. Csabi nekiáll előzni egy Skodát... Küzd. Nagyon küzd.. Egyre jobban küzd... Zsolt meg nézi a térképet: Minek előz (ráadásul ilyen lassan), ha ott kell lekanyarodni? De Csabi csak lenyomja a Skodát, aztán szinte hallom a szitkozódást, amikor meglátom a féklámpákat. Csabi fékez, majd visszafordul, hogy be tudjon kanyarodni. :-)
Megérkezünk Rimaszombatra, várunk fél percet és rögtön jön Attila, a vendéglátó, hogy tova indulhassunk birtokba venni a házat.
Van egy hely, Attila leparkol és a helyiek bölcsességével azt mondja: A Ford bemehet, de szerintem Csabi te hagyd itt az autót.
Szinte látom a kiáramló férfihormonokat, Csabi kocsija van olyan jó, hogy feljöjjön oda. Szóval két autóval megyünk. Megérkezünk a szép kis faházba, gyönyörű rend fogad minket, amit nagyon hamar elrontunk. Eszünk iszunk rendezkedünk. A házba lent van két ágy és fent még további hat. Füles előadásmódjában hallgatjuk a sztorikat, itt-ott szlovák szavakkal megtüzdelt ízes történeteket, amiket Attila fordít, néhol magyarról magyarra (mondhatni jelentést módosít). Iszogatunk, nevetünk, sztorizgatunk, aztán nyárson sütögetünk a kandallóban.
Másnap reggel frissen ébredünk, én a hangra, amikor valaki veri le a trutyit a bakancsáról és már tudom, havas reggelre ébredünk. És tényleg, nemsokára Rozi száguld el mellettem bugyiban, pólóban visítva, hogy láthassa a havat, én azon a véleményem vagyok, hogy csak nem olvad el addig, amíg felveszem a műnyulamat.
Aztán felmerül a kérdés. Csabi hogy áll ki másnap a kocsival? Hát nemsokára rájövünk: önerőből sehogy. Szóval reggelizünk, erőt gyűjtünk, eldobjuk a ballasztot és megyünk húzni-vonni, hógolyózni. A rangernek nagy szerep jut innentől, meg hát jó, hogy van öt év (ja nem... kötél), szóval próbálkozunk. jobbról, balról, aztán terelőt építünk csigából és mehet tovább a buli.
Háromra már vissza is érünk a házhoz, és ügyesek voltunk, ingyen és bérmentve a mezőből rally-terepet kreáltunk...
Aztán elindultunk Podbányába, de nem jutottunk le, mert nem volt velünk Csiribá, aki annyit mondott volna: Csiribá...
Ezért vissza mentünk a házba, tovább ittunk, ettünk, játszódtunk vala, és vártuk a kísérőnket, mert Attilának és Fülesnek szülinapozni kellett mennie. Aztán csak elindultunk egyszer barlangászni és barlangba is jutottunk, a Nad Kadlubomba, ahol rövid bejárati enyhén omladékos rész után jobbra kanyarodva bejutottunk egy tág vízvezeték-hálózatba, ahol az előző emberekre hallgatva megpróbáltunk kitámasztani. Amikor a kitámasztás más csak annyit ért, hogy az ember nem tudott haladni, mert a háta és a plafon súrlódása annyira megnehezítette a haladást, de a bugyi már popsinál is vizes volt, az ember csak elengedte magát és a fejét kitartva a vízből kényelmesen kigilisztázott a járat másik oldalára, ahol kényelmesen felállva mini-Baradlában sétálgatott tettarátákon, csepkőkérgeken át. Aztán séta után a barlang ismét el kezdett szűkülni és a kitartó barlangász átjuthatott volna a Podbányába. Pas tett is egy kísérletet, és amikor Babi azt találta mondani, hogy felállt és megfordult, akkor úgy döntöttem, ezt a termet én is megnézem magamnak. Szóval bemásztam, de amikor már nem volt jó a patakban sakkozni, hogy jobbra, vagy balra szorul-e kevésbé a sisakom-vállam-ezem-azom, rákérdeztem, hogy Pas, te itt hol álltál fel? Csak hát kiderült, hogy Babi nem azt mondta, hogy felállt, vagy legalábbis nem úgy gondolta.
Visszafelé nagyon jó érzés volt az egyre jobban táguló barlang, aztán eljutottunk a Csokoládé-ágba, amely némely része nagyon csoki-pudingos volt. Mindenki indiáncsíkokkal és kevés tiszta résszel jutott ki a barlang ezen szakaszából, hogy aztán ismét megmártózhasson a patakban, ily módon megpróbálva lemosni az agyag egy részét. Én egy rossz irány után rájöttem, hogy a lámpám tényleg vízálló, a sisakom azonban nem és hogy a patakban lévő víz nem okoz hasmenést (vagy még nem). Szóval nagy buli volt.
Visszatérve a kocsikhoz vizes műnyúlban ültünk be a kocsikba, azon nem titkolt szándékkal, hogy némileg felmelegedjünk és a házhoz vezető út rövidebbnek tűnt, mint odafelé, vidáman pattogva vettük az akadályokat. Este ismét vacsi, pia, sztorizgatás, de erről a részről kevéssé tudnék mesélni, mert az úton a nyitott szemembe csapódó faág következményeit enyhítendő fájdalomcsillapítóként felhasznált alkohol jótékony hatása mellett a mellékhatásokra tekintettel hamarosan rosszul lettem és álomba menekültem.
Másnap reggel gyakoroltuk a kevés vízzel mosogatás, ősöreg porszívóval való kosztalanítás gyakorlatát, több-kevesebb sikerrel, majd elindultunk abba a barlangba, amelynek a neve Aaaaa....
Néztünk cseppköves termecskét, majd bevetettük magunkat az épp ásott járatba és fizikai erőnkkel támogattuk a helyi barlangászokat. Néha a röhögéstől vinnyogva ugyan nem tudtuk a badellákat (bidellákat? Miket?) előre adni, de megbeszéltük, hogy miként lehet, egy nem kövér 190 kilós ember 115 kiló, és még arra is vetemedtünk, hogy egymásra feküdjünk és a folyosó falába beleírjuk az Adrenalin szót. Lehet évek múlva az lesz az Adrenalin-folyosó... :-)
A csapat egyöntetűen Babett hatására kezdett szedelőzködni, mert mindenki más a birkákkal volt és azt mondta, "én akkor akarok indulni, amikor a csapat", de hát a csapat is akkor akart indulni, amikor a csapat, és ennek hatására egy órán keresztül csak arról beszélgettünk, hogy mikor induljunk. :-)
Végül összeszedelőcködve, elbúcsúzva némileg eltévedve eljutottunk egy helyi kis csárda szerű étterembe, ahol magyarul is kérhettük a Knedlo-vepro-zelot, a drstková polívkát és a sztrapackát és magyar társaságban egy csúcs túra méltó befejezésként fogyaszthattuk el.
Köszönöm mindenkinek a kellemes hétvégét!
ID

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.